Köszöntő - Mosonmagyaróvári Innovációs és Kereskedelmi Park
magyar  Deutsch  english
2017. december 18, hétfő
A tartalom megtekintéséhez FlashPlayer szükséges!
Elérhetőségek 
Köszöntő

Image 

Mosonmagyaróvár - a mi városunk

Mosonmagyaróvár a Mosoni-Duna és a Lajta találkozásánál, Bécs és Pozsony vonzáskörzetében, az úgynevezett „Aranyháromszög”-ben található. A ma vállalkozásainak rendkívül fontos a jó közlekedési kapcsolatok megléte, a gyors áruszállítás lehetősége. Ez nálunk mind adott, hiszen Mosonmagyaróvár egyike Európa nyolc legjobb földrajzi fekvésű városának. Három nemzetközi főútvonal metszéspontjában, a kelet-nyugati nemzetközi vasútvonal mentén fekszik, és három repülőtér is könnyedén elérhető tőlünk.

A város jelentős ipari hagyományokkal büszkélkedhet, ebből eredően magasan kvalifikált munkaerővel rendelkezik, és szakképzési kínálatát is a mindenkori munkaerő-piaci igényekhez igazítja. A jövő helyi záloga Európa egyik legrégebbi egyetemének innovációs ereje, az itt tanuló ifjúság kiaknázásra váró friss szellemi kapacitása.

A rugalmas képzési rendszerrel, a hatósági ügyek gyors intézésével, a magas szintű infrastruktúra kiépítésével ideális körülményeket szeretnénk biztosítani az itt működő és az idetelepülni szándékozó vállalkozások számára. Mosonmagyaróvár, hosszú ideje kibontakozásra váró kivételes adottságai révén, a MoWinPark létrejöttével, az ambiciózus befektetők előtt megnyíló, egyszerűen elérhető, kihagyhatatlan gazdasági és kereskedelmi lehetőségeket kínál.

Örömmel és készséggel fogadjuk mindazok érdeklődését, akik a MoWinPark területén kívánnak letelepedni. Jómagam és kollégáim is azon leszünk, hogy akik megtisztelnek minket bizalmukkal, mihamarabb megtalálják nálunk a számításukat.

Image
dr. Árvay István polgármester

Image 

A város fejlesztő társasága

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a Movinnov Kft-t 1992-ben alapította. Tevékenységünk az ingatlanpiachoz kötődik. Területfejlesztési feladatok megvalósítása mellett ingatlanfejlesztéssel, ingatlan-felújítással, ingatlan bérbeadással és ingatlankezelői feladatok ellátásával foglalkozunk. Büszkék vagyunk arra, hogy Mosonmagyaróvár városképének formálásában az eltelt időszakban meghatározó szerepet játszottunk, hiszen új lakóterületeket alakítottunk ki, saját és önkormányzati beruházásokat valósítottunk meg, és számos épület felújítását végeztük el.

Az önkormányzat 2001-ben komplex városfejlesztési feladatok irányításával bízta meg cégünket, melynek keretében - a koncepció kialakítását követően - egy-egy akcióterület előkészítése, közművesítése és közterületeinek kialakítása után, a létrehozott építésre alkalmas telkeket befektetők számára értékesítjük. Ennek a tevékenységnek a keretében készítettük elő a MoWinPark megvalósítását is. Ez a terület kereskedelmi és gazdasági tevékenység végzésére, korszerű telephelyek kialakítására rendkívül jó adottságokkal rendelkezik.

Amennyiben tájékoztatónkkal felkeltettük érdeklődésüket, kérjük keressenek meg bennünket, hogy helyet tudjunk adni jövőbeni sikereikhez.

Image
Pollhammer Jenő ügyvezető igazgató


 

 

 

 

 

 

movbaneffect

banner170px

fuzfa-banner-214x40

monocopy3

befektetőbarát%20település


IHC Nemzetközi Egészségközpont

 


COCOON HUNGARY KFT

TALEA INGATLANFORGALMAZÁS

 

NYUGAT DUNÁNTÚL A KEZDEMÉNYEZÉSEK RÉGIÓJA
Mosonmagyaróvár
Új Magyarország Fejlesztési TervNemzeti Fejlesztési Ügynökség
 
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Kedvezményezett: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.
A pályázatot készítette: Inventio Consulting
Infoart Média